Miért fontos, hogy az emlékek tovább éljenek?

"Jó dolog egy hosszú lánc egyik szemének lenni, és az utánad jövő szemeknek tovább adni az erőt, mely téged is próbára tett. A tőled örökölt értékeknek ők a hordozói, kamatoztatói, továbbadói. Írd meg anyagi, szellemi, lelki testamentumodat!.” (Böjte Csaba)

"Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él / s mint fán se nő egyforma-két levél, /a nagy időn se lesz hozzá hasonló." (Kosztolányi Dezső)
"Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él / s mint fán se nő egyforma-két levél, /a nagy időn se lesz hozzá hasonló." (Kosztolányi Dezső)

MIÉRT TESZ JÓT A MESÉLŐNEK, HA MEGOSZTJA ÉLETÉT?

1. Az élmények szavakba öntése segít felülről nézni az életre

Az emlékek elmesélése segít a sok apró történetmorzsából kerek, összefüggő életmesét formálni. Egy olyan történetet, amelynek íve, értelme és tanulsága van. A múlt így nem kusza események sorozata marad, hanem fokozatosan érthetőbbé és rendezettebbé válik.

A kulcspillanatok összegyűjtése és újrarendezése közben gyakran rég elfeledett emlékek kerülnek felszínre, és előfordulhat, hogy korábban meghatározónak hitt történések elveszítik nyomasztó erejüket.

A visszatekintés kiemel a hétköznapi gondokból, és segít meglátni az élet nagyobb összefüggéseit, fordulópontjait és rejtett mintázatait. Könnyebbé válhat megérteni, mi miért történt, milyen döntések formálták az életutat, és hogyan lehet más szemmel tekinteni a nehezebb időszakokra is.

Az elmondott történetek sokszor segítenek túllépni sérüléseken, megaláztatásokon és veszteségeken. A kimondott emlékek lassan elveszíthetik bénító erejüket. Megszülethet az érzés:
"Erős vagyok, hiszen túléltem, kimondtam, továbbadtam."

2. Gazdagítja a személyiséget

A történetmesélés egyfajta belső számvetés is. Segít tisztábban látni, kik vagyunk, honnan jövünk, és mi mindent hordozunk magunkban.

Az életút újraértelmezése közben gyakran születnek úgynevezett "aha-élmények": felismerések, amelyek erőt, megnyugvást vagy új nézőpontot adhatnak.

A visszaemlékezés megerősíthet a sikerélményekben, és növelheti az önelfogadást, az önbizalmat és az önértékelést. Nemcsak a nehézségek, hanem a túlélések, döntések és helytállások is láthatóvá válnak.

A rendszeres emlékezés és történetalkotás emellett szellemileg is aktív folyamat. Segítheti az agy friss működését, az emlékezetet és a mentális rugalmasságot.

James Pennebaker amerikai szociálpszichológus kutatásai szerint az érzelmek és a múlt megfogalmazása az immunrendszer működésére is kedvező hatással lehet.

3. Gyógyító ereje lehet

"…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja."
(Illyés Gyula)

A mélyen őrzött érzések és emlékek, amikor szavakat kapnak, gyakran kezelhetőbbé és átalakíthatóvá válnak. Amit addig csak cipeltünk magunkban, arra lassan rá lehet nézni.

A közös visszatekintés lehetőséget ad az úgynevezett átkeretezésre is: annak felismerésére, hogy egy fájdalmas életszakasz mire tanított, hogyan formált bennünket, vagy milyen váratlan ajándékot hordozott magában.

Sokan ilyenkor döbbennek rá arra is, hogy a legnehezebb időszakokban sem maradtak teljesen egyedül.
Felidéződhetnek azok az emberek, kapaszkodók és kegyelmi pillanatok, amelyek átsegítették őket a nehézségeken.

Idővel még az is előfordulhat, hogy bizonyos régi baklövésekre vagy kudarcokra már mosollyal tudunk visszatekinteni.

A történetek kimondása nemcsak a mesélőt gyógyíthatja, hanem a családi kapcsolatokat is. Az őszintén elmesélt életút segíthet megérteni egymást, a múlt terheit és azokat az okokat, amelyek valakit azzá tettek, aki ma.

4. Mint egy lelki nagytakarítás

Az emlékek rendezése sokszor olyan, mint egy lelki nagytakarítás.

A múlt átnézése közben előkerülhetnek régen elfeledett kincsek: történetek, érzések, emberi kapcsolatok, amelyekről újra "lefújhatjuk a port".

Közben lehetőség nyílik megszabadulni olyan régi terhektől is, amelyeket hosszú ideig "a szőnyeg alá söpörtünk". A kimondott és rendezett emlékek fokozatosan a helyükre kerülhetnek.

A lelki hagyaték átgondolása során sokan tapasztalják meg azt az érzést, hogy az életük — minden nehézségével együtt — mégis egy egységes, értékes történetté áll össze.

5. Feléledhet a hála érzése

A mindennapok rohanásában könnyű megfeledkezni arról, mennyi mindenen mentünk már keresztül, és mennyi segítséget kaptunk életünk során.

A visszaemlékezés segíthet újra észrevenni az élet apró csodáit, az emberi kapcsolatokat, a váratlan fordulatokat és megtartó erőket.

Sokan ilyenkor érzik meg újra a hálát azért, hogy volt, ami vagy aki átsegítette őket a nehéz időszakokon — legyen az egy szeretett ember, közösség, hit vagy egy felsőbb megtartó erő.

A történetek végül nemcsak emlékekké válnak, hanem örökséggé is: olyan belső útravalóvá, amely erőt adhat a következő generációknak.

"A családtörténet útikalauz az élethez." (Orvos-Tóth Noémi)
"A családtörténet útikalauz az élethez." (Orvos-Tóth Noémi)

MIBEN SEGÍT ANNAK, AKI ELOLVASSA AZ ÖN ÉLETTÖRTÉNETÉT?                     

1. A családtörténet belső biztonságot és lelki erőt ad

"A családtörténet egy védőháló, amely nehézségek esetén megtart és felemel… minél többet tud a gyermek családjáról, annál erősebb a belső kontrollérzése, annál magasabb önbecsüléssel rendelkezik, annál alacsonyabb a szorongásszintje…"
(Kádár Annamária)

Kutatások szerint azok a gyermekek, akik sokat tudnak családjuk múltjáról, felmenőik történeteiről, küzdelmeiről és életútjáról, általában magasabb önbecsüléssel, erősebb belső biztonságérzettel és rugalmasabb alkalmazkodóképességgel rendelkeznek.

A családi történetek segítenek megélni azt az érzést, hogy nem vagyunk egyedül a világban: mögöttünk áll egy hosszú emberi történet, amelyet szüleink, nagyszüleink és dédszüleink a maguk módján végigjártak. Ez az élmény kapaszkodót adhat a nehéz időszakokban.

2. A családi történetek belső erőforrást adnak

A családi emlékek és életutak megismerése segíthet a gyermekeknek és unokáknak abban, hogy jobban értsék önmagukat és saját helyüket a világban.

A történetek nemcsak eseményeket őriznek meg, hanem értékeket, döntéseket, hitet, kitartást és emberi példákat is közvetítenek. Segíthetnek eligazodni az élet fontos kérdéseiben, és támogatást adhatnak saját döntéseik meghozatalában.

Különösen sok erőt adhat annak felismerése, hogy a családtagok korábban szintén átéltek veszteségeket, kudarcokat vagy nehéz időszakokat — és mégis talpra álltak.

Az a tudat, hogy "ők is végigcsinálták", reményt és önbizalmat adhat a következő generációknak is.

3. Közelebb hozza egymáshoz a generációkat

Gyermekeink és unokáink gyakran már csak a "szülő" vagy "nagyszülő" szerepében ismernek bennünket. Nem látták fiatalkori bizonytalanságainkat, álmainkat, szerelmeinket, kudarcainkat vagy útkeresésünket.

Amikor megosztjuk velük emberi oldalunkat, törékenységünket és valódi történeteinket, érthetőbbé, szerethetőbbé és közelebbivé válhatunk számukra.

Az őszinte történetek sokkal mélyebben megérintik az olvasót, mint a múlt idealizált megszépítése. A valódi életutak hitelessége teremti meg az érzelmi kapcsolódást.

4. Segíthet gyógyítani a családi kapcsolatokat

Az életút megírása vagy elmesélése alkalmat teremthet arra, hogy ugyanazon család nemzedékei között erősödjön, felfrissüljön vagy akár gyógyuljon a kapcsolat.

Sok családban vannak ki nem mondott történetek, elhallgatott veszteségek vagy feldolgozatlan traumák, amelyek láthatatlan falakat emelhetnek az emberek közé.

"A gyógyuláshoz és a trauma láncolatának megszakításához arra van szükség, hogy kilépjünk a félelem emelte korlátok közül, és megnyissuk a történetmesélés biztonságos tereit."
(Emily Wanderer Cohen)

A történetek kimondása segíthet megérteni a múlt fontos összefüggéseit, és lehetőséget teremthet arra, hogy a családtagok közelebb kerüljenek egymáshoz.

5. Segít megőrizni azt, ami másként elveszne

A családi történetek jelentősége gyakran évekkel vagy évtizedekkel később válik igazán láthatóvá — amikor a következő generáció maga is családot alapít, vagy amikor már nincs kitől megkérdezni a régi történeteket.

A papírra vetett memoár ilyenkor pótolhatatlan kinccsé válhat: egy olyan örökséggé, amely megőrzi a család hangját, emlékeit, gondolkodását és életbölcsességét.

6. Nemcsak a mesélőt, hanem az olvasót is formálhatja

Az őszintén elmondott történetek mások számára is erőt adhatnak.

A fájdalomról, igazságtalanságról, veszteségről vagy megaláztatásról szóló vallomások segíthetnek abban, hogy az olvasó felismerje: nincs egyedül a saját nehézségeivel.

A megélt és megosztott tapasztalatok bátoríthatnak másokat arra, hogy kiálljanak önmagukért, változtassanak az életükön, vagy megtörjenek olyan mintákat, amelyek generációkon át ismétlődtek.

A személyes történetek ezért nemcsak emlékek, hanem sokszor iránytűk és kapaszkodók is lehetnek mások számára.


Idézetek

SZAKÉRTŐK, NEVES EMBEREK, MONDÁSOK A TÖRTÉNETMESÉLÉSBEN REJLŐ ERŐRŐL

"Az akár három négy generáción keresztül is át örökített családi történetek nemcsak a tagok közötti kapcsolatokat szilárdítja meg, de fontos üzenetértékkel is bírnak. Valójában a hol érdekes, hol vicces, hol tragikus elbeszélések egy egész hitrendszer közvetítői. rajtuk keresztül bepillantást nyerhetünk a család értékrendje be, vagy éppen a családtagok közötti kapcsolati mintákba."
"A családtörténet útikalauz az élethez. Problémamegoldási kulcsokat ad a kezünkbe, de arról is beszél, milyen elvárásoknak kell megfelelniük."
"Lelki "copy-paste" zajlik, amikor változatlanul illesztem a szüleim vagy más fontos személyek látásmódját sajátomba."
"A történet a család nyelve, amin keresztül lefordítja tagjainak a világot." (Orvos-Tóth Noémi)

"Nem lehet oly nagy vihar, mely a gyökeret tépi szét." (Koltay Gergely)

"Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém - és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak." (Kaffka Margit)

"Az elbeszélések fontos szociális információkat hordoznak, valójában élettérképek, amelyek segítenek eligazodni és megmutatják a helyes utat." (Csányi Vilmos)

Minden sor(s)törés egy új fejezet.

"A fájdalomban mese nincsen,
de van mese, mi fáj nagyon.
Ez a fájdalom mégsem öl meg:
lámpát gyújt, kart nyújt, felemel,
nem enged feküdni a sárban,
mert égre kel, és énekel" (Szabó T. Anna)

"Az emberi dolgoknak nem oka van, hanem története" (Bagdy Emőke)

"Két dolgot kell a gyerekeknek a szüleiktől kapniuk: gyökereket és szárnyakat." Goethe

"A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol." (ismeretlen szerző)

"Saját történeteink mesélése hozzájárul az éntudatunk kialakításához és személyes múltunk megteremtéséhez." (Kádár Annamária)

"Az embernek az életben maradáshoz néha az ételnél is nagyobb szüksége van történetekre." (Barry Lopez)

"Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit ők követtek" (Kassai Lajos)

"Át nem gondolt életet nem érdemes élni." (Szókratész)

"A világnak szüksége van modellekre, olyan emberekre, akik érdekes életet élnek, rájönnek dolgokra, vagy éppen megváltoztatják korunk zenéjét. Tudni akarjuk, mit kezdenek magukkal az olyanok, akiket nem köt gúzsba szegénység, háború, bűn. Meg kell ismernünk olyan embereket, akik valóban emberhez méltóan választottak életutat, és példaképeink lehetnek, mert ez a választás nekünk is módunkban áll. Ha nem követjük a példájukat, dúskálhatunk az ennivalóban, de mire való az egész? Szükség van modellekre, kell, hogy az emberek követni tudják valakinek a példáját." (Richard Bach)


"Ha szeretsz valakit, adj neki szárnyakat, hogy elrepülhessen, gyökereket, hogy visszatérjen, és okot, hogy maradjon." (Dalai Láma)

"Múlt nélkül nincs jövő, mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodsz a jövőbe." (Babits Mihály)

"Útnak indulunk egyetlen tarisznyánkkal, megyünk, mendegélünk, néha sűrű rengetegbe érünk" Saját életünk mesehősei vagyunk, és minél több hamuban sült pogácsát viszünk magunkkal, annál könnyebben mászhatjuk meg az égig érő paszulyt. A saját életünk története is tele van hétpróbákkal meg sárkányokkal, de tele van hétmérföldes csizmákkal és királykisasszonyokkal is." (Kádár Annamária)

"A történetmesélés egyik legmélyebb oka, hogy értelmet kovácsoljunk abból, amit az életünk során megélünk. Nemcsak leírjuk az eseményeket, hanem egyben valóságot is teremtünk.
Minden család számos történetet őriz, a családi mítoszokban helyet kapnak a "hősök", a feketebárányok, de ugyanúgy találkozhatunk veszteségtörténettel, hűségtörténettel, sikertörténettel, amelyek egymásba is szövődve sajátos családi valósággá állnak össze. A rokonok közötti érzelmi közelséget és összetartozás-érzést az olyan identitásállítások formálják, mint például az, hogy "mi összetartó család vagyunk" vagy "mi megadjuk a módját a dolgoknak".
A családtörténet védőháló, amely megtart, felemel a nehézségek esetén. (Kádár Annamária)

"Marshall Duke, az amerikai Emory Egyetem pszichológusa, a rítusok és mítoszok kutatásának szakértője, kollégájával, Robin Fivushsal azt akarta ellenőrizni, vajon azok a gyermekek, akik jobban ismerik a családjuk történetét, valóban jobban is teljesítenek-e, amikor valamilyen kihívással szembesülnek, rugalmasabb-e az alkalmazkodóképességük.
Ahhoz, hogy felmérjék a gyermekek családdal kapcsolatos ismereteit, húsz kérdésből álló értékelő rendszert dolgoztak ki (Tudod-e, hogy...). Ilyen típusú kérdéseket tettek fel: Tudod-e, hogy édesanyád, édesapád hol nőtt fel? Tudod-e, hogy hol ismerkedtek meg a nagyszüleid? Tudod-e, hogy mi történt akkor, amikor te születtél? Tudod-e, hogy miért kaptad ezt a nevet? Tudod-e, hogy kire hasonlítasz leginkább a családodból? Tudsz-e néhány olyan tanulságot, amit a szüleid vontak le a jó vagy rossz tapasztalataikból?
A skála elemei reprezentatív mintát képeznek olyan típusú kérdésekből, amelyekre a gyermeknek érdemes lenne tudnia a választ. A kutatópáros ötven családnak tette fel ezeket a kérdéseket 2001-ben, majd számos vacsorabeszélgetést elemzett, és több pszichológiai teszt eredményével összevetette a kapott eredményeket. Minél többet tudott a gyermek a családjáról, annál erősebb volt a meggyőződése, hogy ő maga irányítja az életét, annál több volt az önbecsülése, és annál inkább meg volt győződve arról, hogy jól működik a családja - derült ki.
Az eredmények elemzése után két hónappal, az összes tanulmányozott család ugyanazt a traumát élte meg: a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai elleni terrortámadást. Újra megvizsgálták a gyermekeket, és az eredmények azt mutatták, hogy azok regenerálódtak a leggyorsabban, akiknek több ismeretük volt a családjukról.
Jogos a kérdés: Miért segíthet a terrortámadás borzalmainak elviselésében az olyan tényeknek az ismerete, mint hogy hol ismerkedtek meg a szülők? A családi étkezések és egyéb családi rituálék hogyan járulnak hozzá a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulásához? Az eredmények azzal állnak összefüggésben, mennyire érzik magukat a gyerekek a nagyobb család részének.
Minden családnak van leegyszerűsítő narratívája, amely három kategória valamelyikébe sorolható.
Az első a felemelkedő típusú narratíva, amely az alábbi történetsémára épül: nem volt semmink, keményen dolgoztunk, most mindenünk megvan.
A másik kategória a lecsúszó narratíva: mindenünk megvolt, de jött a háború, és mindenünket elveszítettük.
Marshall és Fivush szerint a harmadik típusú, az oszcilláló (váltakozó) családi narratíva a legegészségesebb: "Drágám, az az igazság, hogy a családunk megjárta a mennyet és a poklot. Felépítettünk egy családi vállalkozást. Nagyapád a szűkebb közössége tartóoszlopa volt. Édesanyád bekerült egy kórház igazgatótanácsába. De voltak megrázkódtatásaink is. A nagybátyádat letartóztatták. Leégett a házunk. Édesapád elvesztette a munkáját. De bármi történt is, a családunk sosem esett szét." (Kádár Annamária)

"Nevelni azt jelenti, hogy a szülő alázatosan felkínálja a tapasztalatot, tudást, melynek fényénél éli mindennapjait, és saját életének példájával a gyermekei elé tárja a szerető, magát egészen elajándékozó, az irgalmas, de ugyanakkor az örök életre nevelő Istenarcot.
Mikor kopogtatunk a mennyek országának ajtaján, Isten azzal kezdi a beszélgetést: "Milyen jó, hogy itt vagy, kérlek, mutasd be nekem a házastársadat, a gyermekeidet, a szomszédaidat, a barátaidat, mindazokat, akiket rád bíztam!" Mondhatod azt is: "Nézd, fülénél fogva ideráncigáltam, végigimádkoztam az utat, bizony, nagyon nehéz volt, sokat rúgkapált, de ő is feléd ballag. Látod, nem adtam fel!" A kitartás, a hűség önmagában nagy érték. De mondhatod azt is szégyenkezve: "Mit tudom én, hogy hol vannak?!" Káin szavaival válaszolhatsz: "Talán őrzője vagyok testvéremnek?" Alázattal oszd meg társaiddal értékeidet, szellemi, lelki kincseidet, mert egy asztalhoz terített számotokra.
Mindannyian földek vagyunk, áldott anyaföldek. Létünk célja, hogy a reánk bízott magvakból gyümölcs legyen. Ne keseredj el, ha azt látod, hogy néhány mag, amit szorgalmasan elvetettél, még nem nőtt ki. Két hatalmas fegyvert adott kezedbe az Isten: az imát, amellyel csendben, de biztosan megmentheted családod tévelygő bárányait, és az időt, mellyel mind bőségesebben rendelkezel, és amiből felnőtt, rohanó gyermekeidnek egyre kevesebb van. Napjaidat jó kedvvel szeretteidnek ajándékozhatod, van időd továbbadni azt, amit értéknek tartasz, amivel örömet tudsz szerezni.
Gyermeked minden jó szava, a pohár víz, mit Isten nevében ad, a te gyümölcsöd. Általa te csillapítod a vándor éhségét, ha valakit jóságosan étellel megkínál, és belőled fakad hálatelt dallá a szó a jóllakott ember ajkán. Te vagy a gyöngéd erő a gyermekét ringató anya karján, és az élő ima is te vagy az Úr házában térdre hulló unokád fohászában. Igen, minden te vagy, mert életadó szülő, nagyszülő vagy! Ha Isten nem is adott gyermeket, ne félj! Szülő vagy, még ha Szent József példájára nem is a test és a vér kívánságából, hanem Isten szent akaratából vállaltad az életet. Szülő vagy, mert szent ajándékként hordod a rád bízott csírát. Vállaltad, hogy az idő múltával töpörödő, áldó kezed között a pislákoló kis láng nagyra nőjön, kibontakozzon, és beragyogja a hajnali derengésben ébredező világunkat. A szavaidból, a jó példádból erőt merítő, útra kelő új generációk mind-mind a te gyermekeid is. Gyümölcsük a te gyümölcsöd is, és minden általuk szerzett gólért Isten ott fenn, hálásan megfogja kezed, és jóságosan mindent megköszön. Szeretteiddel, kik neked életet adtak, s kiknek te is életet adtál, élni fogtok az idők végezetéig, amikor majd egy nagy számvetést tartanak.
Munkád felél, a napok mint játszi pillangók tovaszállnak, lassan földdé válsz magad is. Ne félj, mikor végül ajtódon kopogtat a haláltestvér, néven szólítva rád kacsint, és megkérdi: "Nehéz volt? Küzdelmes volt? De azért szép volt, ugye? Gyere, van egy jó hely, érdemes megnézni! Kicsi vagy, bűnös vagy, de ez ne zavarjon! Pár gólt berúgtál, néhányat kihagytál, talán öngólt is lőttél, nem ez a lényeg, gyere nyugodtan, ott csak egy dolgot kérdeznek, hogy mennyire szerettél." Jézus szájából vigasztaló a szó: "Szem nem látta, fül nem hallotta, amit Isten azok számára készített, akik szeretik őt". Igen, ő azokat hívja, akik szeretik őt, és nem azokat, akik tökéletesek voltak. (Böjte Csaba: A szeretet bölcsője)

"Életünk könyvét átgondoljuk, megírjuk a jövőnk érdekében. Felfedezzük, hogy egy atyai kéz életünk eseményeit jóságosan valóban a kezében tartotta és életünk fonalát maga szőtte. Különben nem lennénk ma itt. Ilyenek vagyunk mi, emberek, mesélhetnek nekünk Isten hatalmas tetteiről úgy általában - meghallgatjuk és bólogatunk erre. Azonban, ha saját magam megtapasztalom Isten irgalmasságát, jóságát, amint az életemben kézzelfoghatóan megmutatkozik, ez mindenképp mélyrehatóbb. Megtanít minket a jövőben nagyobb biztonsággal, nagyobb bizalommal megismételni: Igen, Atyám!
Életem fénylő és árnyékos tapasztalatai mögött egy titokzatos isteni életterv rejtőzik, amely valódi szeretet-, bölcsesség- és mindenhatóság-terv. Ám a terv, ahogy Szent Ágoston mondja, olyan, mint a szőttes, hasonló egy faliszőnyeghez, aminek van színe és visszája. A visszáján a szálak összekuszáltak. Ugyan ki szereti ezt nézni? De ha a színét nézzük? Akkor csodálatos művészi alkotás, egy csodálatos terv kivitelezése.
Milyen boldog lennék, ha lehetőségem lenne arra, hogy a szőttes színét legalább egyszer, egy kis időre megláthassam! Milyen szép lenne, ha most, hogy idősebb lettem, miután oly sokszor szembe kerültem már ezzel a ténnyel a saját életemben is, a saját sorsomba is bele mernék nézni!" (Tilmann Beller)

"A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi." (Albert Schweitzer)

"Az ember életútja egy bizonyos véget vetít előre, és ha le nem tér róla, ide fog vezetni. (...) De ha megváltozik az irány, más lesz a vég is." (Charles Dickens)

"Az ember pillanatnyi gyengeségeinek engedve, ha kicsiny mértékben is, de olykor elvétheti a helyes irányt. Az otthon őszinte légkörében az embert helyreigazíthatják. Ez nagy adomány. Megvéd attól, hogy visszatekintve életutamra, abban nagy vargabetűket lássak." (Vizi E. Szilveszter)

Az öreg fa és a négy gyermek
Egy édesapa azt vette észre, hogy a fiai nagyon gyorsan megjegyzést tesznek másokra - kortársaikra és idősebbekre is - az öltözködésük, viselkedésük, anyagi helyzetük miatt. Az apát bántotta a gyermekei hozzáállása, ezért elhatározta, hogy egy kis leckével próbál hatni rájuk.
Egymástól több hónapnyi eltéréssel elküldte mind a négy gyermekét abba a távoli faluba, ahol ő megszületett és gyermekkorát élte. Azt mondta nekik: "nézzétek meg azt az öreg gyümölcsfát az egykori házunk udvarán, amelynek az árnyékában sokat játszottam kicsi koromban, és számoljatok be nekem arról, milyennek láttátok!"
Az első gyermeke, aki télen nézte meg a fát, ezzel a hírrel tért vissza: "A fa halott, kopasz és ronda." A második gyermek, aki március elején járt a kis háznál, arról számolt be, hogy a fán zöldellő rügyek bontakoznak, és az élet jeleit mutatja. A harmadik gyermek, aki májusban látogatta meg a fát, ezt mondta: "A fa gyönyörű! Telis-tele van színes és illatos virágokkal!" Végül a negyedik fiú, aki kora ősszel utazott apja gyerekkori szülőházához, ezt a hírt hozta: "A fa ágai roskadoznak az ízletes gyümölcsöktől."
Az édesapa ekkor így szólt gyermekeihez: "Mindannyian igazat mondtatok, de nem a teljes igazságot! Ugyanazt a fát láttátok, de négy különböző állapotában."
Ha egy fát nem lehet megítélni egyszeri ránézésre, akkor egy embert még kevésbé! Ha valóban helyesen akartok véleményt alkotni valakiről, akkor végig kell követnetek élete minden egyes szakaszát. Türelmesen és kitartóan kell figyelemmel kísérnetek élete egész folyamát.



© 2020 Karikó Éva. Minden jog fenntartva.
A honlapon felhasznált  illusztrációk forrása Pikrepo ill. Adobe Stock licenc alapján kerültek felhasználásra, a többi kép saját fotó.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el