Miért fontos, hogy az emlékek tovább éljenek?
"Jó dolog egy hosszú lánc egyik szemének lenni, és az utánad jövő szemeknek tovább adni az erőt, mely téged is próbára tett. A tőled örökölt értékeknek ők a hordozói, kamatoztatói, továbbadói. Írd meg anyagi, szellemi, lelki testamentumodat!.” (Böjte Csaba)

MIÉRT TESZ JÓT A MESÉLŐNEK, HA MEGOSZTJA ÉLETÉT?
1. Az élmények szavakba öntése segít felülről nézni az életre
Az emlékek elmesélése segít a sok apró történetmorzsából kerek, összefüggő életmesét formálni. Egy olyan történetet, amelynek íve, értelme és tanulsága van. A múlt így nem kusza események sorozata marad, hanem fokozatosan érthetőbbé és rendezettebbé válik.
A kulcspillanatok összegyűjtése és újrarendezése közben gyakran rég elfeledett emlékek kerülnek felszínre, és előfordulhat, hogy korábban meghatározónak hitt történések elveszítik nyomasztó erejüket.
A visszatekintés kiemel a hétköznapi gondokból, és segít meglátni az élet nagyobb összefüggéseit, fordulópontjait és rejtett mintázatait. Könnyebbé válhat megérteni, mi miért történt, milyen döntések formálták az életutat, és hogyan lehet más szemmel tekinteni a nehezebb időszakokra is.
Az elmondott történetek sokszor segítenek túllépni sérüléseken, megaláztatásokon és veszteségeken. A kimondott emlékek lassan elveszíthetik bénító erejüket. Megszülethet az érzés:
"Erős vagyok, hiszen túléltem, kimondtam, továbbadtam."
2. Gazdagítja a személyiséget
A történetmesélés egyfajta belső számvetés is. Segít tisztábban látni, kik vagyunk, honnan jövünk, és mi mindent hordozunk magunkban.
Az életút újraértelmezése közben gyakran születnek úgynevezett "aha-élmények": felismerések, amelyek erőt, megnyugvást vagy új nézőpontot adhatnak.
A visszaemlékezés megerősíthet a sikerélményekben, és növelheti az önelfogadást, az önbizalmat és az önértékelést. Nemcsak a nehézségek, hanem a túlélések, döntések és helytállások is láthatóvá válnak.
A rendszeres emlékezés és történetalkotás emellett szellemileg is aktív folyamat. Segítheti az agy friss működését, az emlékezetet és a mentális rugalmasságot.
James Pennebaker amerikai szociálpszichológus kutatásai szerint az érzelmek és a múlt megfogalmazása az immunrendszer működésére is kedvező hatással lehet.
3. Gyógyító ereje lehet
"…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja."
(Illyés Gyula)
A mélyen őrzött érzések és emlékek, amikor szavakat kapnak, gyakran kezelhetőbbé és átalakíthatóvá válnak. Amit addig csak cipeltünk magunkban, arra lassan rá lehet nézni.
A közös visszatekintés lehetőséget ad az úgynevezett átkeretezésre is: annak felismerésére, hogy egy fájdalmas életszakasz mire tanított, hogyan formált bennünket, vagy milyen váratlan ajándékot hordozott magában.
Sokan ilyenkor döbbennek rá arra is, hogy a legnehezebb időszakokban sem maradtak teljesen egyedül.
Felidéződhetnek azok az emberek, kapaszkodók és kegyelmi pillanatok, amelyek átsegítették őket a nehézségeken.
Idővel még az is előfordulhat, hogy bizonyos régi baklövésekre vagy kudarcokra már mosollyal tudunk visszatekinteni.
A történetek kimondása nemcsak a mesélőt gyógyíthatja, hanem a családi kapcsolatokat is. Az őszintén elmesélt életút segíthet megérteni egymást, a múlt terheit és azokat az okokat, amelyek valakit azzá tettek, aki ma.
4. Mint egy lelki nagytakarítás
Az emlékek rendezése sokszor olyan, mint egy lelki nagytakarítás.
A múlt átnézése közben előkerülhetnek régen elfeledett kincsek: történetek, érzések, emberi kapcsolatok, amelyekről újra "lefújhatjuk a port".
Közben lehetőség nyílik megszabadulni olyan régi terhektől is, amelyeket hosszú ideig "a szőnyeg alá söpörtünk". A kimondott és rendezett emlékek fokozatosan a helyükre kerülhetnek.
A lelki hagyaték átgondolása során sokan tapasztalják meg azt az érzést, hogy az életük — minden nehézségével együtt — mégis egy egységes, értékes történetté áll össze.
5. Feléledhet a hála érzése
A mindennapok rohanásában könnyű megfeledkezni arról, mennyi mindenen mentünk már keresztül, és mennyi segítséget kaptunk életünk során.
A visszaemlékezés segíthet újra észrevenni az élet apró csodáit, az emberi kapcsolatokat, a váratlan fordulatokat és megtartó erőket.
Sokan ilyenkor érzik meg újra a hálát azért, hogy volt, ami vagy aki átsegítette őket a nehéz időszakokon — legyen az egy szeretett ember, közösség, hit vagy egy felsőbb megtartó erő.
A történetek végül nemcsak emlékekké válnak, hanem örökséggé is: olyan belső útravalóvá, amely erőt adhat a következő generációknak.

MIBEN SEGÍT ANNAK, AKI ELOLVASSA AZ ÖN ÉLETTÖRTÉNETÉT?
1. A családtörténet belső biztonságot és lelki erőt ad
"A családtörténet egy védőháló, amely nehézségek esetén megtart és felemel… minél többet tud a gyermek családjáról, annál erősebb a belső kontrollérzése, annál magasabb önbecsüléssel rendelkezik, annál alacsonyabb a szorongásszintje…"
(Kádár Annamária)
Kutatások szerint azok a gyermekek, akik sokat tudnak családjuk múltjáról, felmenőik történeteiről, küzdelmeiről és életútjáról, általában magasabb önbecsüléssel, erősebb belső biztonságérzettel és rugalmasabb alkalmazkodóképességgel rendelkeznek.
A családi történetek segítenek megélni azt az érzést, hogy nem vagyunk egyedül a világban: mögöttünk áll egy hosszú emberi történet, amelyet szüleink, nagyszüleink és dédszüleink a maguk módján végigjártak. Ez az élmény kapaszkodót adhat a nehéz időszakokban.
2. A családi történetek belső erőforrást adnak
A családi emlékek és életutak megismerése segíthet a gyermekeknek és unokáknak abban, hogy jobban értsék önmagukat és saját helyüket a világban.
A történetek nemcsak eseményeket őriznek meg, hanem értékeket, döntéseket, hitet, kitartást és emberi példákat is közvetítenek. Segíthetnek eligazodni az élet fontos kérdéseiben, és támogatást adhatnak saját döntéseik meghozatalában.
Különösen sok erőt adhat annak felismerése, hogy a családtagok korábban szintén átéltek veszteségeket, kudarcokat vagy nehéz időszakokat — és mégis talpra álltak.
Az a tudat, hogy "ők is végigcsinálták", reményt és önbizalmat adhat a következő generációknak is.
3. Közelebb hozza egymáshoz a generációkat
Gyermekeink és unokáink gyakran már csak a "szülő" vagy "nagyszülő" szerepében ismernek bennünket. Nem látták fiatalkori bizonytalanságainkat, álmainkat, szerelmeinket, kudarcainkat vagy útkeresésünket.
Amikor megosztjuk velük emberi oldalunkat, törékenységünket és valódi történeteinket, érthetőbbé, szerethetőbbé és közelebbivé válhatunk számukra.
Az őszinte történetek sokkal mélyebben megérintik az olvasót, mint a múlt idealizált megszépítése. A valódi életutak hitelessége teremti meg az érzelmi kapcsolódást.
4. Segíthet gyógyítani a családi kapcsolatokat
Az életút megírása vagy elmesélése alkalmat teremthet arra, hogy ugyanazon család nemzedékei között erősödjön, felfrissüljön vagy akár gyógyuljon a kapcsolat.
Sok családban vannak ki nem mondott történetek, elhallgatott veszteségek vagy feldolgozatlan traumák, amelyek láthatatlan falakat emelhetnek az emberek közé.
"A gyógyuláshoz és a trauma láncolatának megszakításához arra van szükség, hogy kilépjünk a félelem emelte korlátok közül, és megnyissuk a történetmesélés biztonságos tereit."
(Emily Wanderer Cohen)
A történetek kimondása segíthet megérteni a múlt fontos összefüggéseit, és lehetőséget teremthet arra, hogy a családtagok közelebb kerüljenek egymáshoz.
5. Segít megőrizni azt, ami másként elveszne
A családi történetek jelentősége gyakran évekkel vagy évtizedekkel később válik igazán láthatóvá — amikor a következő generáció maga is családot alapít, vagy amikor már nincs kitől megkérdezni a régi történeteket.
A papírra vetett memoár ilyenkor pótolhatatlan kinccsé válhat: egy olyan örökséggé, amely megőrzi a család hangját, emlékeit, gondolkodását és életbölcsességét.
6. Nemcsak a mesélőt, hanem az olvasót is formálhatja
Az őszintén elmondott történetek mások számára is erőt adhatnak.
A fájdalomról, igazságtalanságról, veszteségről vagy megaláztatásról szóló vallomások segíthetnek abban, hogy az olvasó felismerje: nincs egyedül a saját nehézségeivel.
A megélt és megosztott tapasztalatok bátoríthatnak másokat arra, hogy kiálljanak önmagukért, változtassanak az életükön, vagy megtörjenek olyan mintákat, amelyek generációkon át ismétlődtek.
A személyes történetek ezért nemcsak emlékek, hanem sokszor iránytűk és kapaszkodók is lehetnek mások számára.
Idézetek
SZAKÉRTŐK, NEVES EMBEREK, MONDÁSOK A TÖRTÉNETMESÉLÉSBEN REJLŐ ERŐRŐL
"Az akár három négy generáción keresztül is át
örökített családi történetek nemcsak a tagok közötti kapcsolatokat szilárdítja
meg, de fontos üzenetértékkel is bírnak. Valójában a hol érdekes, hol vicces,
hol tragikus elbeszélések egy egész hitrendszer közvetítői. rajtuk keresztül
bepillantást nyerhetünk a család értékrendje be, vagy éppen a családtagok
közötti kapcsolati mintákba."
"A családtörténet útikalauz az élethez. Problémamegoldási kulcsokat ad a
kezünkbe, de arról is beszél, milyen elvárásoknak kell megfelelniük."
"Lelki "copy-paste" zajlik, amikor változatlanul illesztem a szüleim vagy más
fontos személyek látásmódját sajátomba."
"A történet a család nyelve, amin keresztül lefordítja tagjainak a világot."
(Orvos-Tóth Noémi)
"Nem lehet oly nagy vihar, mely a gyökeret tépi szét." (Koltay Gergely)
"Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém - és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak." (Kaffka Margit)
"Az elbeszélések fontos szociális információkat hordoznak, valójában
élettérképek, amelyek segítenek eligazodni és megmutatják a helyes utat."
(Csányi Vilmos)
Minden sor(s)törés egy új fejezet.
"A fájdalomban mese nincsen,
de van mese, mi fáj nagyon.
Ez a fájdalom mégsem öl meg:
lámpát gyújt, kart nyújt, felemel,
nem enged feküdni a sárban,
mert égre kel, és énekel" (Szabó T. Anna)
"Az emberi dolgoknak nem oka van, hanem története" (Bagdy Emőke)
"Két dolgot kell a gyerekeknek a szüleiktől kapniuk: gyökereket és szárnyakat." Goethe
"A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol." (ismeretlen szerző)
"Saját történeteink mesélése hozzájárul az éntudatunk kialakításához és személyes múltunk megteremtéséhez." (Kádár Annamária)
"Az embernek az életben maradáshoz néha az ételnél is nagyobb szüksége van
történetekre." (Barry Lopez)
"Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit ők követtek" (Kassai Lajos)
"Át nem gondolt életet nem érdemes élni." (Szókratész)
"Ha szeretsz valakit, adj neki szárnyakat, hogy elrepülhessen, gyökereket, hogy visszatérjen, és okot, hogy maradjon." (Dalai Láma)
"Múlt nélkül nincs jövő, mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodsz a jövőbe." (Babits Mihály)
"Útnak indulunk egyetlen tarisznyánkkal, megyünk, mendegélünk, néha sűrű rengetegbe érünk" Saját életünk mesehősei vagyunk, és minél több hamuban sült pogácsát viszünk magunkkal, annál könnyebben mászhatjuk meg az égig érő paszulyt. A saját életünk története is tele van hétpróbákkal meg sárkányokkal, de tele van hétmérföldes csizmákkal és királykisasszonyokkal is." (Kádár Annamária)
"A történetmesélés egyik legmélyebb oka, hogy értelmet kovácsoljunk abból, amit
az életünk során megélünk. Nemcsak leírjuk az eseményeket, hanem egyben
valóságot is teremtünk.
Minden család számos történetet őriz, a családi mítoszokban helyet kapnak a
"hősök", a feketebárányok, de ugyanúgy találkozhatunk
veszteségtörténettel, hűségtörténettel, sikertörténettel, amelyek egymásba is szövődve sajátos családi
valósággá állnak össze. A rokonok közötti érzelmi közelséget és
összetartozás-érzést az olyan identitásállítások formálják, mint például az,
hogy "mi összetartó család vagyunk" vagy "mi megadjuk a módját a dolgoknak".
A családtörténet védőháló, amely megtart, felemel a
nehézségek esetén. (Kádár Annamária)
"Marshall Duke, az amerikai Emory Egyetem pszichológusa, a rítusok és mítoszok
kutatásának szakértője, kollégájával, Robin Fivushsal azt akarta ellenőrizni,
vajon azok a gyermekek, akik jobban ismerik a családjuk történetét, valóban jobban
is teljesítenek-e, amikor valamilyen kihívással szembesülnek, rugalmasabb-e az
alkalmazkodóképességük.
Ahhoz, hogy felmérjék a gyermekek családdal kapcsolatos ismereteit, húsz
kérdésből álló értékelő rendszert dolgoztak ki (Tudod-e, hogy...). Ilyen típusú
kérdéseket tettek fel: Tudod-e, hogy édesanyád, édesapád hol nőtt fel? Tudod-e,
hogy hol ismerkedtek meg a nagyszüleid? Tudod-e, hogy mi történt akkor, amikor
te születtél? Tudod-e, hogy miért kaptad ezt a nevet? Tudod-e, hogy kire
hasonlítasz leginkább a családodból? Tudsz-e néhány olyan tanulságot, amit a
szüleid vontak le a jó vagy rossz tapasztalataikból?
A skála elemei reprezentatív mintát képeznek olyan típusú kérdésekből,
amelyekre a gyermeknek érdemes lenne tudnia a választ. A kutatópáros ötven
családnak tette fel ezeket a kérdéseket 2001-ben, majd számos
vacsorabeszélgetést elemzett, és több pszichológiai teszt eredményével összevetette
a kapott eredményeket. Minél többet tudott a gyermek a családjáról, annál
erősebb volt a meggyőződése, hogy ő maga irányítja az életét, annál több volt
az önbecsülése, és annál inkább meg volt győződve arról, hogy jól működik a
családja - derült ki.
Az eredmények elemzése után két hónappal, az összes tanulmányozott család
ugyanazt a traumát élte meg: a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai
elleni terrortámadást. Újra megvizsgálták a gyermekeket, és az eredmények azt
mutatták, hogy azok regenerálódtak a leggyorsabban, akiknek több ismeretük volt
a családjukról.
Jogos a kérdés: Miért segíthet a terrortámadás borzalmainak elviselésében az
olyan tényeknek az ismerete, mint hogy hol ismerkedtek meg a szülők? A családi
étkezések és egyéb családi rituálék hogyan járulnak hozzá a rugalmas
alkalmazkodóképesség kialakulásához? Az eredmények azzal állnak összefüggésben,
mennyire érzik magukat a gyerekek a nagyobb család részének.
Minden családnak van leegyszerűsítő narratívája, amely három kategória
valamelyikébe sorolható.
Az első a felemelkedő típusú narratíva, amely az alábbi történetsémára épül:
nem volt semmink, keményen dolgoztunk, most mindenünk megvan.
A másik kategória a lecsúszó narratíva: mindenünk megvolt, de jött a háború, és
mindenünket elveszítettük.
Marshall és Fivush szerint a harmadik típusú, az oszcilláló (váltakozó) családi
narratíva a legegészségesebb: "Drágám, az az igazság, hogy a családunk megjárta a mennyet és a
poklot. Felépítettünk egy
családi vállalkozást. Nagyapád a szűkebb közössége tartóoszlopa volt. Édesanyád
bekerült egy kórház igazgatótanácsába. De voltak megrázkódtatásaink is. A
nagybátyádat letartóztatták. Leégett a házunk. Édesapád elvesztette a munkáját.
De bármi történt is, a családunk sosem esett szét." (Kádár Annamária)
"Nevelni azt jelenti, hogy a szülő alázatosan felkínálja a tapasztalatot,
tudást, melynek fényénél éli mindennapjait, és saját életének példájával a gyermekei
elé tárja a szerető, magát egészen elajándékozó, az irgalmas, de ugyanakkor az
örök életre nevelő Istenarcot.
Mikor kopogtatunk a mennyek
országának ajtaján, Isten azzal kezdi a beszélgetést: "Milyen jó, hogy itt
vagy, kérlek, mutasd be nekem a házastársadat, a gyermekeidet, a szomszédaidat,
a barátaidat, mindazokat, akiket rád bíztam!" Mondhatod azt is: "Nézd, fülénél
fogva ideráncigáltam, végigimádkoztam az utat, bizony, nagyon nehéz volt, sokat
rúgkapált, de ő is feléd ballag. Látod, nem adtam fel!" A kitartás, a hűség
önmagában nagy érték. De mondhatod azt is szégyenkezve: "Mit tudom én, hogy hol
vannak?!" Káin szavaival válaszolhatsz:
"Talán őrzője vagyok testvéremnek?" Alázattal oszd meg társaiddal értékeidet, szellemi, lelki kincseidet, mert
egy asztalhoz terített számotokra.
Mindannyian földek vagyunk, áldott anyaföldek. Létünk célja, hogy a reánk
bízott magvakból gyümölcs legyen. Ne keseredj el, ha azt látod, hogy néhány
mag, amit szorgalmasan elvetettél, még nem nőtt ki. Két hatalmas fegyvert adott
kezedbe az Isten: az imát, amellyel csendben, de biztosan megmentheted családod
tévelygő bárányait, és az időt, mellyel mind bőségesebben rendelkezel, és
amiből felnőtt, rohanó gyermekeidnek egyre kevesebb van. Napjaidat jó kedvvel
szeretteidnek ajándékozhatod, van időd továbbadni azt, amit értéknek tartasz,
amivel örömet tudsz szerezni.
Gyermeked minden jó szava, a pohár víz, mit Isten nevében ad, a te gyümölcsöd.
Általa te csillapítod a vándor éhségét, ha valakit jóságosan étellel megkínál,
és belőled fakad hálatelt dallá a szó a jóllakott ember ajkán. Te vagy a
gyöngéd erő a gyermekét ringató anya karján, és az élő ima is te vagy az Úr
házában térdre hulló unokád fohászában. Igen, minden te vagy, mert életadó
szülő, nagyszülő vagy! Ha Isten nem is adott gyermeket, ne félj! Szülő vagy,
még ha Szent József példájára nem is a test és a vér kívánságából, hanem Isten
szent akaratából vállaltad az életet. Szülő vagy, mert szent ajándékként hordod
a rád bízott csírát. Vállaltad, hogy az idő múltával töpörödő, áldó kezed között
a pislákoló kis láng nagyra nőjön, kibontakozzon, és beragyogja a hajnali
derengésben ébredező világunkat. A szavaidból, a jó példádból erőt merítő, útra
kelő új generációk mind-mind a te gyermekeid is. Gyümölcsük a te gyümölcsöd is,
és minden általuk szerzett gólért Isten ott fenn, hálásan megfogja kezed, és
jóságosan mindent megköszön. Szeretteiddel, kik neked életet adtak, s kiknek te
is életet adtál, élni fogtok az idők végezetéig, amikor majd egy nagy
számvetést tartanak.
Munkád felél, a napok mint játszi pillangók tovaszállnak, lassan földdé válsz
magad is. Ne félj, mikor végül ajtódon kopogtat a haláltestvér, néven szólítva
rád kacsint, és megkérdi: "Nehéz volt? Küzdelmes volt? De azért szép volt,
ugye? Gyere, van egy jó hely, érdemes megnézni! Kicsi vagy, bűnös vagy, de ez
ne zavarjon! Pár gólt berúgtál, néhányat kihagytál, talán öngólt is lőttél, nem
ez a lényeg, gyere nyugodtan, ott csak egy dolgot kérdeznek, hogy mennyire szerettél."
Jézus szájából vigasztaló a szó: "Szem nem látta, fül nem hallotta, amit Isten
azok számára készített, akik szeretik őt". Igen, ő azokat hívja, akik szeretik
őt, és nem azokat, akik tökéletesek voltak. (Böjte Csaba: A szeretet bölcsője)
"Életünk könyvét
átgondoljuk, megírjuk a jövőnk érdekében. Felfedezzük, hogy egy atyai kéz
életünk eseményeit jóságosan valóban a kezében tartotta és életünk fonalát maga
szőtte. Különben nem lennénk ma itt. Ilyenek vagyunk mi, emberek, mesélhetnek
nekünk Isten hatalmas tetteiről úgy általában - meghallgatjuk és bólogatunk
erre. Azonban, ha saját magam megtapasztalom Isten irgalmasságát, jóságát,
amint az életemben kézzelfoghatóan megmutatkozik, ez mindenképp mélyrehatóbb.
Megtanít minket a jövőben nagyobb biztonsággal, nagyobb bizalommal megismételni:
Igen, Atyám!
Életem fénylő és árnyékos tapasztalatai mögött egy titokzatos isteni életterv
rejtőzik, amely valódi szeretet-, bölcsesség- és mindenhatóság-terv. Ám a terv,
ahogy Szent Ágoston mondja, olyan, mint a szőttes, hasonló egy faliszőnyeghez,
aminek van színe és visszája. A
visszáján a szálak összekuszáltak. Ugyan ki szereti ezt nézni? De ha a színét
nézzük? Akkor csodálatos művészi alkotás, egy csodálatos terv kivitelezése.
Milyen boldog lennék, ha lehetőségem lenne arra, hogy a szőttes színét legalább
egyszer, egy kis időre megláthassam! Milyen szép lenne, ha most, hogy idősebb
lettem, miután oly sokszor szembe kerültem már ezzel a ténnyel a saját
életemben is, a saját sorsomba is bele mernék nézni!" (Tilmann Beller)
"A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi." (Albert Schweitzer)
"Az ember életútja egy bizonyos véget vetít előre, és ha le nem tér róla, ide fog vezetni. (...) De ha megváltozik az irány, más lesz a vég is." (Charles Dickens)
"Az ember pillanatnyi gyengeségeinek engedve, ha kicsiny mértékben is, de olykor elvétheti a helyes irányt. Az otthon őszinte légkörében az embert helyreigazíthatják. Ez nagy adomány. Megvéd attól, hogy visszatekintve életutamra, abban nagy vargabetűket lássak." (Vizi E. Szilveszter)
Az öreg fa és a négy gyermek
Egy édesapa azt vette észre, hogy a fiai nagyon gyorsan megjegyzést tesznek
másokra - kortársaikra és idősebbekre is - az öltözködésük, viselkedésük,
anyagi helyzetük miatt. Az apát bántotta a gyermekei hozzáállása, ezért
elhatározta, hogy egy kis leckével próbál hatni rájuk.
Egymástól több hónapnyi eltéréssel elküldte mind a négy gyermekét abba a távoli
faluba, ahol ő megszületett és gyermekkorát élte. Azt mondta nekik: "nézzétek
meg azt az öreg gyümölcsfát az egykori házunk udvarán, amelynek az árnyékában
sokat játszottam kicsi koromban, és számoljatok be nekem arról, milyennek
láttátok!"
Az első gyermeke, aki télen nézte meg a fát, ezzel a hírrel tért vissza: "A fa
halott, kopasz és ronda." A második gyermek, aki március elején járt a kis
háznál, arról számolt be, hogy a fán zöldellő rügyek bontakoznak, és az élet
jeleit mutatja. A harmadik gyermek, aki májusban látogatta meg a fát, ezt
mondta: "A fa gyönyörű! Telis-tele van színes és illatos virágokkal!" Végül a
negyedik fiú, aki kora ősszel utazott apja gyerekkori szülőházához, ezt a hírt
hozta: "A fa ágai roskadoznak az ízletes gyümölcsöktől."
Az édesapa ekkor így szólt gyermekeihez: "Mindannyian igazat mondtatok, de nem
a teljes igazságot! Ugyanazt a fát láttátok, de négy különböző állapotában."
Ha egy fát nem lehet megítélni egyszeri ránézésre, akkor egy embert még
kevésbé! Ha valóban helyesen akartok véleményt alkotni valakiről, akkor végig
kell követnetek élete minden egyes szakaszát. Türelmesen és kitartóan kell
figyelemmel kísérnetek élete egész folyamát.



