Milyen előnyökkel jár, ha egy kívülálló szakember írja meg a memoárt, és nem egy családtag vagy barát?

Senkinek nem mondanék ilyet, hogy ne meséljen, ne meséltessen a régi dolgokról családtagoknak, barátoknak, hiszen az érdeklődés nagyon jó beszélgetéseket, varázslatos hangulatot eredményezhet. A meghitt együttlét, a jelenlét és a figyelem azt tükrözi, hogy törődünk egymással, kíváncsiak vagyunk a tapasztalatokra, amelyeket megélt az élete során. Vannak, akik ügyesen írnak, logikusan szerkesztenek, érzékenyen és figyelmesen kérdeznek. Ha erre érez hívást, biztatom, vágjon bele bátran. Viszont néhány szempontot érdemes megfontolni:

Ha valaki olyannak mesélünk, aki nem ismer minket, általában alaposabban, érthetőbben fogalmazunk, hiszen nincs háttérinformációk birtokában, amelyeknek ismeretét magától értetődőnek vehetjük. Ezért a memoár jobban befogadható lehet a távolabbi családtagok számára is.

A családtagok talán már többször is hallották ugyanazt a történetet, egy kívülálló "friss füllel hallgatja", kíváncsiságával és a profi kérdezéstechnikájával mélyebb válaszokat hívogathat elő. Irányított kérdéseivel segítheti az önreflexiót , felhívhatja a figyelmet a zavaró ugrásokra, rámutathat, hogy hol kellene jobban kifejteni a mondandónkat.

Harvey Max Chochinov a méltóságterápia (dignity therapy) nemzetközileg ismert kidolgozója, aki évtizedeken át vizsgálta, hogyan segíthet az életút elmesélése a személyes méltóság, az önazonosság és a családi kapcsolatok megőrzésében, különösen nehéz élethelyzetekben és az élet végéhez közeledve. Tőle származik a következő idézet: "Fontos, hogy a kérdező képes legyen jelentésteli válaszokat előcsalogatni, a fontos témákat beazonosítani, folyamatosan motiválni, a lehetséges negatív következményeket elhárítani és végül az elmondottakat egységes és jelentésteli dokumentumban szerkeszteni. Nem mindenki tudja elmondani a történetét, sokaknak segíteni kell, és meg kell tanulni egy kicsit irányítani éppen a saját érdekükben. Készen kell lenni egy olyan helyzetre is, amikor negatív dolgok merülnek fel a történet elmesélése során, olyan témák vagy kijelentések, amelyek nagyon megbánthatják majd azokat, akik később megkapják a dokumentumot. Ehhez szükség van lélektani ismeretekre." 

"Egy családi titok felszínre hozásához kellő érzékenységgel és elővigyázatossággal kell hozzálátni, mert ha nem megfelelő az időzítés, ha túl gyorsan, túlságosan felkészületlenül vagy drasztikusan szembesítjük a titokból addig kizárt családtagokat az igazsággal, akár nem kívánt károkat is okozhatunk." (Orvos-Tóth Noémi)

Amikor egy családtag megtudja a korábban rejtett titkokat, az az érzések lavináját indíthatja el a mesélőben, hallgatóban egyaránt. A zavarodottság, a fájdalom megakadályozhatja azt, hogy a történet elmeselője szabadon kimondhasson mindent, ami a szívét nyomja. Valószínűleg védeni akarja szeretteit, és inkább magában tartja történteket. Ha kívülálló szakember bábáskodik a történet megszületésénél, ez a veszély nem áll fenn. Felszabadító lehet a fájó történetet kimondani úgy, ahogyan megtörtént, de ez nem jelenti azt, hogy ebből muszáj mindent leírni. A memoárban a körülményeket, a lelkiállapotot, a sebezhetőség okát alaposabban ki lehet fejteni, így a nyers valóságot meg lehet szelídíteni, hogy könnyebben befogadhatóvá, érthetővé, feldolgozhatóvá váljon az olvasóknak.

Természetesen a memoárt elkészítheti egy családtag, jó ismerős is, ha szívesen vállalkozik erre a feladatra, és jól kézben tudja tartani a beszélgetés folyamatát.